Leírás
Gyerekkorunk óta imádjuk a játékokat és a focit. Sok társassal és internetes, PC-s játékkal is játszottunk már. Szerettük volna a futballt és a társasjátékot egy olyan játékban ötvözni, amiben annyiféle lehetőség rejlik, hogy szinte lehetetlen belefáradni a játékmenetbe.
A Footballisernek még a legelső, kezdetleges prototípusát is sokévnyi gondolkodás, ötletelés, jegyzetelés, kutatás előzte meg. Ahogy pontosabban és pontosabban láttuk a játék jövőjét és fejlesztési irányait, úgy igyekeztünk kialakítani magunk körül egy olyan csapatot, amelynek a segítségével sikerre tudjuk vinni a Footballisert. Immár több mint 4 évnyi munkával – prototípus-készítéssel, teszteléssel, visszacsatolással és módosítással – a hátunk mögött érkeztünk meg a jelenbe, ahol a Footballiser immár valósággá tudott válni.
Büszkén mondhatjuk, hogy sikerült az eredeti elképzelés, és egy olyan játékot alkottunk, mely egyedinek számít a társasjátékok világában. Az ügyességi és a stratégiai elemeknek köszönhetően szinte megunhatatlan, az izgalom egészen a játék végig elkísér. A játékosok nem egyhelyben ücsörögnek, folyamatos a pálya körüli mozgás, és akárcsak az igazi fociban, a játékosok a góloknál vagy épp egy hatalmas kapufánál „őrjöngenek”.
A Footballiser egy teljesen egyedi, magyar fejlesztésű és gyártású termék.