Végre kiderült a Magyar Népmesék filmsorozat létrehozásának titka
Mikulás Ferenc egy valamikori paraszt-polgár faluban töltötte a gyermekkorát 1940 és 1954 között.
Látta a tágabban értelmezett paraszti kultúra nyomait és annak pusztulási folyamatát. Olyan nevelésben részesült, hogy tisztelni és őrizni kell az elődeinktől örökölt értékeket.
Amikor 1971-ben kineveztek a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műterme vezetőjének, a Magyar Televíziónál igény mutatkozott gyermekek számára készülő rajzfilmsorozatokra.
Az újonnan induló stúdió forgatókönyvíró hiánya – és az addigi élete – predesztinálta arra, hogy a magyar népmesék megfilmesítésének gondolatával kezdjen el foglalkozni.
A magyar írók népmese átdolgozása nem igazán nyerte el a tetszését, ezért megkereste a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Csoportját, hogy eredeti népmesegyűjtéseket használhassanak fel.
Az eredeti meséknél feltüntették a gyűjtések helyét, ami később segítséget adott ahhoz, hogy a felhasznált díszítőművészet autentikus legyen.
Evidensnek tűnt, hogy az eredeti gyűjtések elmesélésére népi mesemondókat kérjenek fel, az első epizódok hangját velük is vették fel (Kóka Rozália, Hrotkó Károly stb.). Később azonban megtapasztalhatták, hogy a stúdióban történő hangrögzítésre a profi színészek jobb választásnak bizonyultak. Közülük is különösképpen Szabó Gyula, akinek a hangja összeforrott a Magyar népmesékkel.
Ugyanilyen meghatározó lett a Kaláka együttes főcímzenéje.
